VBAC kísérlet Szombathelyen

2025.06.21.

Nagyon kemény, és gyönyörű napunk volt a minap.

13-án este úgy feküdtem le, hogy az édesanya, akivel a VBAC szülésére készültünk, írta, hogy úgy érzi, valami kezdődik.

Na, gondoltam, akkor aludjunk gyorsan, sokat!

Így is lett, hajnal fél 5 körül kezdtünk beszélgetni, és hétkor indultam el hozzájuk.

Nagyon szépen haladtak az események, a fájásmérő app folyton be akart minket küldeni a kórházba.

Én még nem siettem volna -de benne volt a pakliban, hogy csak éhes voltam, és meg akartam várni az úton lévő ebédemet-, és ha az anya azt érzi, indulna a kórházba, akkor én nem vitatkozom. Pláne császáros előzménynél.

A kórházba kettesben mentünk, mert apuka a nagylánnyal maradt otthon, későbbre vártuk.

Az ambulanciáról gyorsan kerültünk a szülőszobára, ahol a világ legcsodálatosabb, kedves, támogató szülésznője fogadott minket.

Ez fél 2 környékén volt. Gyors CTG után teljesen szabadon mozoghattunk, zuhany, séta, négykézláb, csodás szüléshangok, gyakori és erőteljes méhösszehúzódások.

Két óra elteltével jött az első vizsgájat, ami sajnos azt mutatta, hogy a méhszáj állapota nem változott.

Szerettek volna vénát biztosítani, de vissza lehetett utasítani, egy vérvétel volt csupán.

Pár óra múlva jött be először az orvos, aki szintén azt állapította meg, hogy a méhszáj nem változott.

Ekkor már az édesapa is velünk volt.

A szülésznők gyöngyének sajnos lejárt a műszak, megérkezett a váltás.

Rögtön érezhető volt, hogy egyedül maradtunk, támogatás nélkül.

Az orvos lesajnáló megjegyzéseket tett a kismama apró termetére és a baba feltételezett nagy méretére, egyértelmű jelét adta, hogy egyáltalán nem bízik az anyában.

Az éjszakás szülésznőkről el lehet mondani, hogy korrektek voltak, de amikor megjelentek, azonnal kb 15 fokot hült a szülőszoba és egészen pontosan lehetett érezni, hogy a halál faszára kívánnak minket. (Bocsi, de így volt.)

Ezzel együtt a vajúdás szabad haladásában nem akadályoztak bennünket és sem a szavaikkal, sem a cselekedeteikkel nem voltak bántóak.

Este valamikor történt egy kis változás, a méhszáj elkezdett nyílni, rövidülni, és az egyik szülésznő azt kérte, ne nagyon legyen már wc-n üldögélés, „nehogy beleessen a kisbaba”.

Ettől óriási erőre kaptunk, milyen jó, hogy hirtelen attól félünk, hogy kiesik a kisbaba anya pocakjából.

Lassan felajánlották a burokeepesztést, amitől mindenki az események további haladását remélte.

Sajnos a magzatvíz meconiumos volt, és a méhszáj megint nem változott.

A baba szívhangjai tökéletesek voltak, viszont itt elfogyott a stáb türelme.

Felajánlották a császármetszést, minden további lehetőséget, várakozást, egyéb segítő, gyorsító lehetőséget elutasítva.

Lehetett volna saját felelősségre várakozni még, de ezen a ponton mi is úgy láttuk, hogy mindent megtettünk, jobb a békesség.

Tíz órát voltunk a szülőszobán, végig branül nélkül, teljesen szabadon mozogva, a test hormonjaira hagyatkozva.

A kabala szülőszobámban, ahonnan az elmúlt 13 évben még nem mentünk a műtőbe.

Lassan 12 éve volt az első sikertelen VBAC kísérésem, és nagyon szerettem volna azt írni, hogy azóta is az utolsó.

Sok mindenben volt nekünk ez a tegnapi nap az első.

Ez a szülés egy sikeres TOLAC* volt.

A kisbaba makk egészségesen és gyönyörűen, formásan érkezett erre a világra.

Nagyon nagy gratula a hős anyának! Nagyon gyors felépülést kívánok, csupa boldogságot és rengeteg anyatejet az elkövetkezőkre!

*kísérlet a hüvelyi szülésre császármetszés után